Life should NOT be a journey to the grave with the intention of arriving safely in an attractive and well preserved body, but rather to skid in sideways, chocolate in one hand, wine in the other, body thoroughly used up, totally worn out, and screaming, "WOO HOO, what a ride!"

Kevesebb mint három hét van az indulásig, eluralkodott rajtam a pánik, vajon mit hagyok itthon, ami aztán hatalmas hibának bizonyul és természetesen nagyon fog hiányozni az egy hónap alatt. Biztos van valami, amire nem gondoltam (még a listával együtt is), mi van ha kifelejtek valamit, amit ott nem lehet kapni (nyilván Amerikában nincsenek is boltok, fogkrémet sem lehet venni, ha elfogy, sivár pusztaság az egész). Mi van ha nem kapom meg a napi adag borsmenta teámat? Mi van ha kimerül az elem a zseblámpámból (esetleg vigyek pót elemet?) és mi van, ha lemerül a fényképezőgépem? Mi van, ha nem leszek szimpatikus az útitársaimnak, és mi van, ha kiderül, hogy mégsem tudok főzni? Mi van ha...?

Na, jó, elég. Ennek semmi értelme.

Csodálatos lesz, már alig várom, hogy indulhassak, egy hatalmas kaland az egész, mindenem megvan, amire szükség lehet, könnyen megtalálom az utat a reptértől a hotelbe, minden rendben lesz.

nagy levegő

"It could be so exciting
To be out in the world
To be free
My heart should be wildly rejoicing
Oh whats the matter with me?

I've always longed for adventure
To do the things I've never dared
Now here i'm facing adventure
Then why am I so scared?

I must stop all these doubts
All these worries
If I don't i just know i'll turn back
I must dream of the things I am seeking
I am seeking the courage I lack

The courage to serve them with reliance
Face my mistakes without defiance
Show them I'm worthy
And while I show them
I'll show me!

Let them bring on all their problems
I'll do better than my best
I have confidence
They'll put me to the test
But I'll make them see
I have confidence in me

Somehow I will impress them
I will be firm but kind
And all those children
Heaven bless them
They will look up to me
And mind me 

With each step I am more certain
Everything will turn out fine
I have confidence the world can all be mine
They'll have to agree I have confidence in me

I have confidence in sunshine
I have confidence in rain
I have confidence that spring will come again
Besides what you see I have confidence in me!

Strength doesn't lie in numbers
Strength doesn't lie in wealth
Strength lies in nights of peaceful slumber
When you wake up
Wake up! It's healthy!

All I trust
I give my heart to
All I trust becomes my own
I have confidence
In confidence alone

I have confidence in confidence alone!
Besides Which you see I have confidence
In me!"

Mondhatnám, hogy álmomban, de ezt a délutánt nem álmodtam, valóságos volt, színes, szagos, eleven.

A napsütéssel, a vízparttal, a friss világoszöld erdővel körülöttünk, a fatörzsből készült paddal, a tavaszi piknikkel, a gyömölcsökkel és a körtés siderrel. Ott ülni, érezni a nap sugarait, kinyújtani a lábam a hosszú gyaloglás után, az volt ott a mennyország fél órára.
Majd visszafelé észrevenni minden apró virágot, minden bokrot, minden egyes halványzöld levelet, ahogy fölötted borulnak össze, mintha ölelkeznének.

Talán ezért is a május a legjobb, mert tele van reménnyel. A nyár kecsegtető ígéretével. Már lekerültek a nagykabátok, már lengén öltözünk, már többet és jobban merünk, és előttünk áll a nyár, a következő, tele langyos este ígéretével, illatozó fákkal, vízcsobogással, most még végtelennek tetsző nappalokkal, és bármi megtörténhet.

Igen, számomra a május egyértelműen egyenlő a reménnyel.

Májusban indulok felfedezni egy új földrészt, nagy kaland lesz, kívánjatok jó társakat az útra.

Annyi mindent mondanék, de nincsenek szavaim. Sok van, mi nem blogra való, és sok, ami említésre sem érdemes, ezért azt hiszem, megint inkább csöndbe burkolózom.

Vannak foszlányok, érzések, sok munka, hogy ki sem látszom belőle, edzés megint naponta, építőjáték és tavasz van, kellemesen hívogató, virágba borultak a gyümölcsfák, lágy szellő kergeti orromba a jácintok illatát.

A tavasz mindig előhoz belőlem valami frissességet, rejtett tartalékokat, "a nehezén már túl vagyok" - érzést :) Most kezdődik az az időszak, mikor nem tervezünk, nem gondolunk a holnappal, csak a jelen örömeit élvezzük ki fenékig.

És néhány napja elviselhetetlen vágy tört rám, hogy újra része akarok lenni a közösségnek, az MTT-nek, táborba szeretnék menni, együtt lenni megint veletek.

Valahogy így.

"Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.

Éltem - és ebbe más is belehalt már. " József Attila

Jártam Magyarországon megint, ezúttal több, mint fél év telt el legutolsó látogatásom óta, mégsem éreztem a sürgető várakozást, hogy mennék már.

Most túl a Magyarföldön töltött három héten valami megmagyarázhatatlan hiány van bennem.

Azzal együtt is, hogy beteg voltam (mindig ez történik egy héttel a hazaérkezésem után, mindig lever a lábamról valami vírus, ezúttal influenza volt), és emiatt sok emberrel nem sikerült találkoznom.

Ezzel együtt és ennek ellenére van bennem hiány.

És nem tudom, mi hiányzik. Nem tudnék konkrét helyet vagy személyt megnevezni, akinek jelen nem léte hiánnyal tölt el, de a hiány érzése állandósult ebben a három hétben, furcsa otthontalan, gyökértelen lét volt. Nem tartozom sehova, nincs már otthonom, ahova haza lehet menni.

Hazamentem a húgomékhoz, ahol feltétel nélkül és szeretettel fogadtak, jól is éreztem magam, és ugyanúgy otthon voltam Nikol kellemesen világos és virágos Újpesti otthonában, ahol szintén szeretek lenni.

Régi tartozást róttam le, hogy végre elolvastam Daphne du Maurier könyvét,  A Manderley-ház asszonyát, és mire meggyógyultam, színházban is megnéztük újra a darabot egy remekbe szabott előadásban.

S közben hiányolom a windsori erdőket, a kacsa-etetéseket, Richard megnyugtató lényét, hiányolom az ottani barátaimat, Carole-t és Carolt, Emőéket, Adrit és Ádit is, a hűvös-kedves angol udvariasságot, a tavaszi szellőt, a kinyílt nárciszokat, Redhillt és persze anyát is.

Hiányzik a tavasz a fenyőligetben, a Ford, amit minden nap vezetek, és hiába hoztam Lee és Olly zenéit magammal, úgy látszik, az ottani utak töltenek el boldogsággal, mert itt ezek a zenék is csak hiányt idéztek elő, hiányzik Tracey és az egész ottani életem, az otthonom.

Budapest továbbra is csodaszép, és fájdalmas gyönyörűséggel jártam reggelenként a várost a szeles Duna parton, fényképeztem alig betelve a látvánnyal, de ez még alig volt tavasz, az éles fény a szemembe vágott, a szél csontig hatolt és nehéz volt szeretnem így.

Nem tudnám, megmondani, hova, merre vágyom.
Az idő elvesztése továbbra is a legjobb, ami történhet velem.
Bár ezúttal valóban van mire várnom, egy indulásra Heathrow-ról, már nincs olyan messze, (május 28.) hogy New Yorkban landoljon velem a gép és új életem nagy kalandja vegye kezdetét.

Köszönettel tartozom sok embernek a kedvességükért, a segítségükért, a húgomnak, kis és nagycukinak, Nikolnak, Annának, Rayannak, Jaconak és Nudlinak, Krisztának, kedvenc unokatesómnak, Gergőnek és Galadnak, Miónak és Rougenak, Briginek, Zsuzsának, Vicnek, mindenkinek, aki írt, vagy hívott vagy érdeklődött vagy találkoztunk. Köszönöm.

Azt mondják, minden jó, ha jó a vége. És a vége nagyon-nagyon jó volt.
Lívia megjött Debrecenbe a születésnapomra, és a húgommal meg Cukifiúval elvittek szülinapos vacsorára, aztán még egy könyvtúrát tettünk az Alexandrában és kaptam sok könyvet, végül a bátyám beugrott egy szeletre, hogy részesülhessen a születésnapi dobostortámból, amit Cukifiú kifejezetten nekem készített és nagyon kis csinos lett (és nagyon finom is)! :)

Holnap vonatra szállok Ferihegyig, és felülök a repülőre, vissza Britannia földjére, mert úgy hiányzik már.

További képek pedig ide lesznek feltöltve hamarost.

új év, újabb alkalom, hogy jó útra térj (vagy rajta maradj, ha már úgyis ott vagy ;-)

A minap a social network-ön egy HVG cikk kapcsán hosszas vitafolyam indult meg, és egy elég hosszú kommentet írtam oda. Ez jön most itt. Aztán meg egy videó.

Így kezdődött részemről:

Az, hogy nem jutsz előrébb, az nem attól függ, melyik évben születtél, sokkal inkább attól, melyik országban élsz ;-)

Míg Magyarországon éltem, bennem is állandóan volt ez az érzés, hogy nem jutok sehova. Érdekes, mióta országot váltottam, ez teljesen eltűnt, van előttem perspektíva, tudok tervezni, és rengeteg dolgot elértem azóta, amire ha otthon maradok, esélyem sem lett volna. És itt nem csak anyagiakról beszélek.

Szomorú, de igaz. Szerintem is a legjobb út a külföld, mindegy melyik ország. (majdnem mindenhol jobb, mint Magyarországon) És közben tudom, hogy mindenki nem mehet el... 
Nem tudom, hogy mi erre a megoldás globálisan.

Én nem karriert építeni jöttem és nem is pénzért (diplomás vagyok, otthon is jól kerestem két állásból), nem is úgy indultam el, hogy örökre elhagyom az országot, de így alakult és cseppet sem bánom, mert elkeserítő az az életszemlélet, az a hozzáállás, ami Magyarországon van. És legelkeserítőbb az a kilátástalanság, nem is az, hogy nem tudsz tervezni, hanem hogy nem látsz ki a gödörből. Napról napra élsz.

Aztán kaptam egy megjegyzést az "országot váltani" kifejezés használatára, hogy ez mennyire jellemző a nemzedékem tagjaira (egy olyan embertől, aki szintén a nemzedék tagja/egyébként szigorúan véve én nem is vagyok Nyolcvanas:), és ezután el kezdtem magyarázkodni. Így:

Az országot váltani kifejezés hátterében a következő dolgok állnak:

19 évesen voltam au-pair Angliában, nem tetszett, nem voltam jó au-pair, utáltam az országot. Végül hazajöttem, de legalább megtanultam angolul. Majd jártam még Olaszországban és Hollandiában is néhány hónapra. Aztán megfogadtam, hogy én nem akarok sehol máshol élni, csakis Magyarországon. Nekem nagyon-nagyon fontos volt a magyarságtudatom, és elképzelni sem tudtam, hogy bárhol máshol is boldog lehetnék, mint otthon. Hisz itt vannak a barátaim, a családom, ez az, ahol otthon vagyok, a szülőföldem, a hazám, a nyelvem, a versek, az irodalom, a kultúra, és még mennyi minden. Soha nem akartam elmenni.

Mikor 2006-ban az aktuális miniszterelnök azt mondta, hogy "akinek nem tetszik, el lehet menni", én voltam legjobban fölháborodva, kikértem magamnak, én nem akarok elmenni, én itt akarok boldogulni.

Majd két év alatt szép lassan cseppfolyóssá vált ez a "magyarság tudat" bennem, és elnyelték a csatornák.

Hányingerem van a magyar médiától, a politikától, a hisztériától, a felvonulásoktól, tüntetésektől, a magyar gárdától (micsoda hülyeség ez? A magyarokat védik meg saját maguktól?) Nevetséges.

Emlékszem arra a kétségbeesett kilátástalanságra, az állandó kérdésre, ami ott lebegett a fejem fölött, mint Damoklész kardja, mikor lesz ez másként? Mikor lesz egyáltalán egy icipicit jobb? Mikor nem kell azon aggódni, hogy lesz-e mit enni?

Ezzel egy időben (2006.) egyfajta meghasonlottság lett úrrá rajtam saját magammal kapcsolatban és nyilván ez is hozzásegített, mert valamit tenni kell, akár azt is, hogy elhagyom az országot, hogy megkeressem az elveszett hitemet.

Rosszul vagyok a gondolattól is, hogy minden alkalommal, mikor hazamegyek, egy hét után lehúz engem is ez a rusnya magyar önsajnálat, az egymás pocskondiázása, 'nektek se legyen, jobb', hogy saját magunkat gáncsoljuk el a magyar bürokráciával.

Volt idő, mikor ha láttam volna reményt, azt mondtam volna, hogy oké, csináljuk, gyerekek, mi a teendő, hogy ez itt megváltozzon?

Ma már nem. Szép lassan rádöbbentem, hogy ez az egész 'magyarságtudat' egy jó nagy bullshit. És nem csak azzal lehet szeretni a hazát, ha kokárdát tűzöl március 15-én, vagy koszorút helyezel el, vagy kirakod a magyar zászlót. Ez épp olyan, mint a gyász. Nem az a lényeg, hogy lássák. Ha belül gyászolsz, az épp elég. Nem verem a mellemet, mert sokak szerint könnyű magyarnak lenni külföldön. Bár ezt is rögtön meg tudom cáfolni, soha nem szégyelltem magam annyit a magyarok miatt, mint az első félévben, amit Londonban töltöttem. Ma már jobb, és van egy-két magyar ismerős, akivel tartom a kapcsolatot, de alapvetően nem keresem a magyarok ismeretségét, mert zömmel itt sem kedvesek egymáshoz a magyarok. (kb. ez az egymáshoz való hozzáállás: Jól van, beszélgessünk, de nem segítek) Ez persze megint általánosítás, de már többször találkoztam ezzel.

Az udvariasságot Magyarországon az emberek hírből sem ismerik és belefáradtam abba, hogy állandóan csak a károgás van, az acsarkodás, annyira, hogy mikor itt a legelején egy idegen banki alkalmazott kedves volt velem, könnybe lábadt a szemem, lám, így is lehet bánni egy idegennel. És nem azért, mert neki ez a dolga, nem azért, mert ezért kapja a fizetését, hanem szimplán emberségből.

Ezzel együtt persze itt sem fenékig tejfel minden, nincs kolbászból a kerítés.

Én hajlandó vagyok jól és sokat dolgozni, ha látok benne rációt. És Anglia egy olyan ország, ahol érdemes dolgozni, ahol érdemes élni. Szerintem.

Mivel kihalt belőlem majdnem teljesen a magyarságtudat szikrája is, ezért használom a kifejezést "országot váltani", mert számomra is megdöbbentő, hogy abból, aki egykor voltam, hova lehet eljutni, és kétség sem fér hozzá, ez a mostani önmagam egy sokkal boldogabb, kiegyensúlyozottabb, magabiztosabb ember.

Így én, ha választanom kell a boldogság vagy a műveltség között, ma már szemrebbenés nélkül az előbbit választom.

Ez a dal pedig ebben az előadásban szép, nagyon:

most úgyis témához vág. Megható is, de már nem tudok könnyezni rajta.

"Magyarország, legyél a holnapban rejlő bizonyosság" - it would be nice...
de azért "milliók áldása szálljon rád" :)

Legutóbb a King's Speech-en sírtam a moziban, ami angol film és már nem éreztem idegennek.

valamiért az előző bejegyzésemet elfelejtettem publikálni három hónapja, így csak most látott napvilágot a nyári beszámoló, pedig már akkor megírtam.

Azóta nem jártam itt, gondolom, senki más sem :)

Szeptember óta újra Britannia földjén. Szeretem ezt a vidéket, a windsori erdők gyönyörűek, különösen ősszel szerettem hosszú sétákat tenni a Virginia Water Lake körül. 15 percre van tőlünk autóval, és a teljes kör a parkban 7,5 mérföld. Része a heti edzéstervnek kétszer.

Jártam egy éneklős csoportba, volt karácsonyi koncertünk, énekeltem duettet egy olasz fiúval, jól sikerült és mindketten nagyon élveztük a felkészülés idejét. Szeretek zongorás próbákra járni.

Jártam jógázni, és kedvenc kávézómban megismerkedtem egy gyönyörű tunéziai fiúval. Szerencsémre, ő is épp ezt gondoltam rólam. A folytatást képzeljétek el :)

Mindjárt karácsony van, újra dolgozom.

Két napja ért véget londoni szabadságom, ahol az előző bejegyzésben már említett megtalált unokatestvéremmel, Krisztával is találkoztam és együtt töltöttünk négy csodálatos napot ebben az elvarázsolt városban. Jártunk a várost, mérföldeket gyalogoltunk minden nap, elvittem mindenhová, amire csak volt idő, mindketten nagyon élveztük. Többek között volt esti kocsmázás nagyon kellemes társasággal, forraltborozás a Winter Wonderland-ben és persze színház is. Képek hamarosan.

itt szándékozom nagybetűvel kiemelni, hogy hatalmas KÖSZÖNET illeti EMŐ-t és családját (Mashut, Éduát és Csongort is), amiért lehetővé tették, hogy náluk szálljunk meg, míg ők otthon töltik szabadságukat :)

Tervek is vannak, de arról nem mesélek, mert bármi történhet és mindennek az ellenkezője is. (majdnem) mindenre nyitott vagyok :)

gyorsan elröpült :)

volt Diósgyőr, temetés ;-(, tábor (mint alant olvasható), volt egy augusztus anyával kettesben majdnem végig, és volt két hét Budapesten.

Volt nem ismert rokonokkal való találkozás anyai ágról. Három éve tudok róluk, h léteznek, de akkor hallani sem akartam újabb rokoni kapcsolatokról, most volt itt az ideje. Találkoztunk, mesés volt. Már a telefonbeszélgetések alatt tudtam, rokonlelkek vagyunk, sok a hasonlóság, és egy csodás napot töltöttünk együtt, örülök, hogy megismerhettem. Úgy hívják, Murányi Krisztina. (vicces, h évekkel korábban, mikor fontolgattam, h megszabadulok nem rajongott vezetéknevemtől 'kovács', anyukám leánykori nevét akartam fölvenni, s akkor én is Murányi Krisztina (Ana) letten volna :)

De azt hiszem, ha egyszer megváltozik a nevem, akkor valami Ana Smith leszek :P
Az mégiscsak jobban hangzik, mint a kovács, noha ugyanazt jelenti..

2 hónap azért nagyon sok a szabadságból, 2 héttel volt több, mint ami jól esett volna. Persze, így is jó volt, masszíroztam sokat, élvezettel róttam Budapest utcáit. Szeretek ott turista lenni, egészen más szemüvegen keresztül szemléli az ember a világot.

És volt szerelem is, olyan igazi, mintegy megmutatta magát az élet, hogy ilyet is lehet, és ha jó leszel, ha megérdemled, akkor kaphatsz még ilyet később is. Ez csak ízelítő volt és én élveztem minden pillanatát. (azt annyira nem, mikor véget ért :P, de így kellett lennie, nem bánkódunk, örülünk annak, ami volt :)

Once upon a time..

Olyan volt, mintha álom lenne, ezúttal én is azok közé tartoztam, akik azt akarták, tartson örökké.
Nem esett jól visszatérni a valóságba.
Ha azt mondom jó volt, alig mondok valamit.
Ott kellett lenni, harapni a levegőt, nézni a sárcsatát a zuhogó esőben, hallgatni/látni a mesterdarabokat, az előadásokat, táncokat, megkóstolni a csapatok főztjét és az utolsó lakomán is részt venni, fényképezni kölcsöngépekkel, mosolyogni és nevetni vég nélkül, táncolni, beszélgetni hosszan és röviden, mélyen és felületesen is, zuhanyozni hideg vízben, reggelente Ankalimon szörnyű ébresztőzenéitől szenvedni, amit ha egy óráig hallgatsz, akkor is azt hiszed, hogy egyetlen három perces szám forog körbe-körbe.
Várni Ulmo és Dorw babájának születését, ismeretlenül is izgulni, hogy minden rendben menjen velük, nekik.

Együtt lenni 130 bohó és őrült emberrel, akik teljesen különbözőek, mégis valahogy egyformán őrültek, velük nevetni, sírni, épp a megfelelő helyen jó emberekkel lenni.

Tökéletes volt.

Köszönöm.

koncerten jártunk az O2 Arénában, és minden túlzás nélkül állíthatom, hogy életem legjobb koncertje volt.
Kid Rock volt a felvezető, a bemelegítés:

Kid Rock at The O2

Tini koromban nagy Bon Jovi rajongó voltam, néhány poszter az együttesről megfordult a szobám falán, megvettem a lemezeiket (akkor még magnókazettákat), annyira drága volt, hogy az összes zsebpénzem mellé még kérnem kellett anyukámtól, hogy meg lehessen a Keep the Fait. Nagyon szerettem őket, ezt a zenét. Hiába, mindig is rockerlánynak éreztem magam :)

Kid Rock után rövid szünet, majd:

Soha nem gondoltam volna, hogy lesz alkalmam őket élőben hallani/látni.
Amerika oly messze tőlünk..

Bon Jovi at The O2

De itt Britanniában valahogy minden elérhető(bb), mint Európa közepén.
Ez az ország olyan, mint egy külön földrész.

Itt volt lehetőségem elmenni az utolsó Bon Jovi koncertre a 12-ből, június 26-án este.

Már az O2 is egy élmény volt:

és az, hogy a tiniként kedvenc számaimat: a Bed of Roses-t, a Bed Medicine-t, az It's my life-ot, a Keep the Fait-et, a These Days-t, a Born to Be My Baby-t, a Lay on Hands on Me-t, a Livin' on a Prayer-t, Blaze of Glory-t, I'll Be There for You-t, a Lost Highway-t és a többi most hirtelen nem jut eszembe... ezeket mind élőben hallani...

igen, eltelt úgy 15 év, de ők még mindig tele vannak energiával ezen az utolsó koncerten is, 2 óra 40 percen át játszottak kirobbanó lelkesedéssel,

és nem lehetett ülve maradni, fel kellett állni, és táncolni és mozogni a zenére, és valami elképesztően felszabadító és jó érzés volt ott lenni. Mikor a mellkasodban dübörög a rock, mikor énekelsz te is velük teli torokból, mikor nem számít, hogy a végére elmegy a hangod, ahogy egy rendes koncert után szokás :)

Sok év telt el, ők valahogy mégsem öregszenek, legalábbis egyáltalán nem tűntek öregnek. Persze, látszik rajtuk az idő múlása, de még mindig hihetetlen energiával robbannak be a színpadra és vannak jelen órákon át.

Elképesztő volt, köszönöm! :)
Hálás vagyok, hogy ott lehettem.

If you can keep your head when all about you
Are losing theirs and blaming it on you
If you can trust yourself when all men doubt you
But make allowance for their doubting too?
If you can wait and not be tired by waiting,
Or being lied about, don't deal in lies,
Or being hated, don't give way to hating,
And yet don't look too good, nor talk too wise:

If you can dream-and not make dreams you master:
If you can think-and not make thoughts your aim:
If you can meet with Triumph and Disaster
And treat those two impostors just the same:
If your an bear to hear the truth you've spoken
Twisted by knaves to make a trap for fools,
Or watch the things you gave your life to, broken,
And stoop and build'em up with worn-out tools:

If you can make one heap of all your winnings
And risk it on one turn of pitch-and-toss,
And lose, and starg again at your beginnings
And never breathe a word about your loss:
If you can force your heart and nerve and sinew
To serve you turn long after they are gone,
And so hold on when there is nothing in you
Except the Will which says to them: "Hold on!"

If you can talk with crowds and keep your virtue,
Or walk with Kings - nor lose the common touch,
If neither foes nor loving friends can hurt you,
If all men count with you, but none too much:
If you can fill the unforgiving minute
With sixty seconds' worth of distance run,
Yours is the Earth and everything that's in it,
And - which is more - you'll be a Man, my son!

Mikor utoljára láttalak, átsuhant rajtam a gondolat, talán ez az utolsó, mert elbúcsúztál, mintha tudtad volna.
Mikor utoljára beszéltünk, azt mondtad szeretsz és imádkozzak.

Imádkozzak, mert te már nem vagy, hogy imádkozz értünk, hogy vigyázz ránk.

Tudom, mit mondtál a halálról, és emlékszem, sosem volt könnyed a temetéseken, sosem sírtál a halottak miatt.
Tudom, most is azt mondanád, vígadjunk és ünnepeljünk, igyunk egyet az egészségedre.

Végtelenül szeretted az életet, és oly gyorsan vitt el a rák, hogy fel sem ocsúdhattunk.

Talán ajándék volt, hogy nem kellett sokáig szenvedned. Ajándék egy jó ember lelkéért. Azt mondják, a jókat azért viszi el a JóIsten, mert maga körül akarja tudni őket. Neked egészen biztosan kiemelt hely jut mellette.

Így fogok rád emlékezni, ahogy nevetsz és örülsz az életnek, a napsütésnek. Mert mindennek tudtál örülni és hálás voltál a reggeli kávédért éppúgy, mint a tiszta vízért.

Még nem sírtam, nincsenek könnyeim.

Elképzeltem, ahogy a felhőkre könyökölve nevetsz le ránk és megkéred az Istenedet, hogy óvó szeme kövessen bennünket.

Nekem itt hagytad a kilenc angyalt, hogy vigyázzon rám.

Az égiek vigyázzanak rád!

kihullnak kezedből a könyvek
világ magadra hagy
mostantól hűvösebb napok jönnek
szűkülő időd egyre tágasabb

elfordul tőled a holt anyag
vonásaid halványnak látszanak
leválnak lassan rólad a dolgok
így leszel egyszerre mégis boldog

és ha az égi határon innen
elszámoltat az Isten
neked vámolni valód nincsen

a bűnöket mindet bánod
és ha lehet újra csinálod
mert tetted amit hittél
veled megtörtént a minden
lettél a fegyelem neveltje
szerencse kegyeltje
elbukni így többet ér
mint árnyékban élni
hazugan félni
az alku bolondja a szavakat fonja a temérdek érdekért

és ha jön az álom aludni jó
a távolság törékeny üveggolyó
halkul a dallam alig hallható
benned is szól
az örök altató

Isten legyen veled az utolsó utadon...

"There is only one journey. Going inside yourself."

Let's talk about love

Here l am
Broken wings
Quet thoughts
Unspoken dreams

And a silence falls between us
As the shadows steal the light

And if l could have one chance to have that
Moment back again
I’d never let it end

Türelemre inteni valakit, aki szeret valakit, megértésről beszélni, amikor irreálisan értelmetlen a helyzet, dühödt tehetetlenségben nem ordítani, s a másik szemébe nem mondani az érzéseidet, hogy ébredj már fel végre, mit teszel velem, nos ez nehéz.
Csak mindenen túl, feltétel nélkül kell tudni szeretni a másikat, s mérlegelni, megéri-e..

- Tavaty van.
- Mi?
- Tavaty van!
- Nem éjtem!
- Batynak a matykák!
- Ja! Tavaty van!

Most már tudom, mennyi fogkrém fér bele egy tubusba. Majdnem három méter.

...

Now I know how many fit into a tube of toothpaste. Almost three feet.